Röfi és a Farkas
A Röfi és a Farkas című bábjáték írója és rendezője Sarkadi Nagy László, színházigazgató, író, rendező, tervező, képzőművész és pedagógus. Szintén neki köszönhetjük a bábok terveit is, melyek megalkotója Valler Kata bábművész. A darabban kiemelt szerepe van a tárgyanimációnak és a közös játéknak, mely gyermek és felnőtt számára épp oly fontos és soha nem múló jelentőséggel bír, mint maga a bábjáték. A mindenki számára jól ismert Három kismalac című mese verses átirata a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt szórakoztató módon tartalmazza a tanulságokat éppúgy mint a konfliktust, a bonyodalmakat, s végül a feloldást, mely a drámai feszültséget követi, természetesen mindezt egy, az óvodások és a kisiskolások életkorának megfelelő előadásban.
![](https://c8f8c644c5.clvaw-cdnwnd.com/1a8f94a9a4d4cb2afba7163719eb3fa3/200000258-53b3153b34/2020_Cimbora_Produkcio_Rofi_es_a_farkas_ajanlo_768x1366_px%20%281%29.png?ph=c8f8c644c5)
Röfi és a Farkas
Zenés bábjáték
Mit lehet tenni egy buszmegállóban egy napsütéses szombat délután, ha éppen az orrunk előtt ment el a busz? Játszani! A bőröndből többek között előkerül Röfi, a messzeföldön híres malacka, aki senkitől sem fél, még a farkastól sem! De lássuk, mi történik, amikor az ordas is kibújik a kofferból...
Játsszák: Laki Móni - Tarr György/Varga Lala
Írta és rendezte: Sarkadi Nagy László
Játékidő: 45 perc
![](https://c8f8c644c5.clvaw-cdnwnd.com/1a8f94a9a4d4cb2afba7163719eb3fa3/200000209-4729547298/89357307_211904503514631_3872661887841730560_n.jpg?ph=c8f8c644c5)